32.rész

-De nézzétek itt egy levél!-mutatott Bill a kapura. Ez állt rajta németül:

A falra pedig vallomások voltak festve a fanok szerelméről és vágyaikról. Engedd el a fantáziád! Durva dolgok is álltak ott!

-Mennyi hiba van benne! Előbb tanulnának meg németül! Na hívjunk egy festőt, aztán menjünk aludni!-ásítozott Tom.

-Hogy tudsz ilyen nyugi maradni?-értetlenkedtem.

-Tom, ezek nagyon komolyak! Te is tudod, hogy mire képesek egyesek!-magyarázta Bill.

-Vagy talán egyet értesz a levéllel?-néztem rá fájó arccal.

-Jaj baby, dehogyis! Csak úgy gondolom, hogy nem kéne velük törődni! Csak fölöslegesen idegeskednénk!-ölelt át.

-Lehet, hogy igaza van!-nézett Fanny Billre.

-Igen, lehet… De lehet, hogy visszajönnek! Na ok mindenesetre most azonnal le kéne festeni, mert ha mások is meglátják, hogy itt vagyunk, akk… várjunk! Ezek honnan tudták, hogy itt vagyunk?!-nézett végig mindenkin Bill.

-Hát én nem t’om…-rázta a fejét Tom.

-Én azt hiszem, igen…-ugrott be.-A pizzás srác! Azt mondta, hogy azzal fogja szívatni a húgát, hogy találkozott veled.-néztem Tomra.

-A fenébe! Miért kellett akkor kijönnöd??!!-kiabált Bill Tommal.

-Nyugodj meg, drágám! Ez már megtörtént nem tudunk semmit se tenni ellene!-avatkozott be Fanncsy.

Végül abban egyeztünk meg, hogy Fanny meg én elmegyünk egy éjjel nappal nyitva lévő bevásárlóközpontba és veszünk festéket. Elég vicces volt, mert le kellett kaparnunk egy kis festék mintát a falról, hogy kb. jó színt vegyünk. Elmentünk egy szakértő segítségét kértük és megvettünk a festéket. Már sötét volt, így nehéz volt lefesteni a falat, de muszáj volt! Nagy nehezen végeztünk és elmentünk lefeküdni aludni. Én nagyon hamar elaludtam. Eléggé kifárasztott ez a munka… Reggel, jobban mondva délben keltem. Tom már ekkor fenn volt, mert nem volt mellettem. Kimentem a nappaliba és ott reggelizett az egész banda.

-Jó reggelt!-köszöntem egy ásítás után és leültem.

-Szia!-mondták egyszerre.

-De inkább délutánt! Na jó délelőttöt! De neked is!-javított ki Tom.

-Hozzá kell szoknod, hogy későn kelő vagyok!-mondtam és közben elvettem egy zsömlét, hogy szenyát csináljak.

-Neked meg hozzá kell szoknod, hogy ezt el kell majd felejtened!-mosolygott Tom.

-Psszt!-halkította le Bill.

-Mivan?-érdeklodtünk barátnőmmel egyszerre.

-Hát semmi! Csak az öcsikém félrebeszél!-nézett haragudva Tomra.

-Jaj, előbb-utóbb úgyis megtudják! Mondjuk már el!-könyörgött Tom a tesójának.

-Ok! Szóval tegnap mikor elmentetek beszélgettünk, hogy szeretnénk titeket meghívni nyáron Németországba, hogy akkor is együtt legyünk és hát jönnétek velünk a turnéra is. Persze nem muszáj! Ti döntötök! Meg persze a szüleitek, de első sorban TI!-magyarázta Bill.

És ez után az ikrek úgy néztek ránk, mintha biztosak lennének abban, hogy nemet mondunk.

Hogy ezek folyton ettől rettegnek! Fannyval egymásra néztünk aztán a pasikáinkra. Elmosolyodtunk és bólitottunk. Mást nem is tudtunk volna csinálni, mert ezzel olyan örömmel töltöttek el minket, hogy szólalni se tudtunk!

-KIRÁLY!!!!-kiáltották a fiúk és barátnémmal mindketten kaptunk egy-egy csókot.

Egy ilyen hír után mindenki egész nap boldog volt. Nem csináltunk ma semmi értelmeset. Csak élveztük a napsütést és fürcsiztünk a Balcsiban, elvégre ott volt a kert végén. Fannyt felhívta az anyja, de nem mondta el neki nyári tervünket. Én se fogom, csak személyesen, hogy lássa a szenvedést az arcomon, ha nemet mond. Hehe. Másnapra beterveztünk egy kis csónakázást. Hát az nem volt olyan nyugis, mint a tegnapi fürdőzés…

FOLYT.KÖV.