4.rész
Na ja, én és a memóriám...
4.rész
Szóval végül elaludtunk, de kb. 3 órakor. Na ez volt a baj… Ugyanis már 7-kor (vagyis csak 4 órát aludtam!!!!) csörgött a telóm. Valami ismeretlen szám volt, ezért inkább kinyomtam és húztam tovább a lóbőrt. De nem telt bele 1 percbe sem megint csörgött…
-Basszus, ki akar velem ennyire dumálni!!!???
Megint ismeretlen hát megint kinyomtam… És megint csörgött, megint kinyomtam… és mégegyszer. Aztán már nem csörgött, de már nem tudtam aludni, mert már tökre fájt a fejem, hogy ilyen fáradtan a telefonom kell hallgatnom. Még szerencse, hogy a Schrei csengett, különben kidobtam volna a mobilt az ablakon… És ekkor nyílik az ajtó… Felnézek és Fanny jön be fülig éro mosollyal. Jéé, eddig észre sem vettem, hogy már nincs a szobában… Mikor látta, hogy fenn vagyok, nagyon mérgesen nézett rám (ő az nagyon tud), de nem értettem miért…
-Miért nem veszed fel a telódat!!!???-kezdett velem kiabálni.
-Hát hülye leszek egy ismeretlen számmal csevegni 4 óra alvás után!!!-én.
-Csakhogy nem akárki hívott!!! És én épp beszélgettem Billel telefonon, mert ÉN felveszem, amikor hallom Tom hangját, hogy mondjam meg neked, hogy vedd f…-de nem tudta végigmondani amit akart, met elkezdett csörögni a mobilom.
-Na mi lesz?-kérdezte.
-Várj, most Tom hív?-én.
-Igen ki más!?
-Úristen a tegnap teljesen kimászott a fejemből!!!-és már nyúltam is a telóm után.-Hallo!
-Hallo! Na végre, hogy felvetted!!!-szólt bele a világ legédesebb hangja németül.
-Jaj bocsi, csak 3-kor sikerült elaludnunk…-mondtam, miközben ránéztem Fannyra, aki elégedetten ment ki a szobából.
-De azért tudunk találkozni?-Tom.
-Persze!!!!!!! De hol és mikor?
-Hát arra gondoltunk Billel, hogy meghívunk titeket a hotelba egyenlőre aztán talán kimozdulunk.
De alig értettem az utolsó szavait, mert odakint Fanny ugyanekkor tudta meg a hírt ezért eszméletlen sikítozásba kezdett.
-Jajj, hallom a barátnőd mennyire örül, remélem te is.-Tom.
-Persze, csak én meg se bírok szólaltni…-én.
-Akkor nem is kell! Értetek küldünk egy kocsit. Kb. egy óra és ott van! Addig rendesen viselkedni!
-Ok! Köszi! Szia!-mást már tényleg nem tudtam mondani.
És amikor Fanny belépett a szobába egymásra néztünk és először csak vigyorogtunk, aztán mindent beleadva elkezdtünk sikítozni.
-De ha egy óra és itt a kocsi sietni kené!-én, még mindig ordibálva.
-Szent igaz!-értett egyet Fanny, de már nem kiabáltunk hanem elkezdtünk készülődni.
Iszonyú csinosak akrtunk lenni és mire készek lettünk le is telt az egy óra, de a kocsi még sehol… Kimentünk a ház elé, miután a szülők nagy nehezen elengedtek. Persze nem az igazat mondtuk nekik, csak azt, hogy egy barátnőnkhöz megyünk. Igen érdekes, hogy ilyen csinosan akarunk mutatkozni, de hát mi adunk magunkra. J És igen itt a kocsi!!! Beszálltunk és ezután jött a személyazonosítás.
-Sziasztok! Nevetek?-így a sofőr.
-Fanny és Anna.-mondtam.
-Ok, és mi volt a fiúk utolsó mondata a telefonban?-hangzott a második kérdés.
-Hát mi is?-néztem Fannyra.
-Hát Billnek az, hogy ,,addig rendesen viselkedni”!-Fanny.
-Tényleg Tomnak is!-kaptam eszbe!
-Helyes, akkor indulhatunk is!-mondta a sofőr és már bele is taposott a gázba!
FOLY. KÖV.
|