1. rész

Ma 2006 június elseje van, reggel. Tök nyugisan fekszem az ágyamban ébredés után, amikor hirtelen eszembe jutott mit is fogok ma csinálni/ látni/ hallani… MA VÁR RÁM A TOKIO HOTEL AZ ELSŐ SORBÓL A VIVA COMETEN!!! De ezért az első sorért nagyon megkellett ám dolgoznom… Több napig kutattam apám kapcsolatait meg bla bla bla… Nem is ez itt a lényeg… Szóval az első sor… méghozzá a színpaddal szembeni bal oldalon!!! Ugyanis azt tudni kell, hogy Tom a kedvencem és ő ugye szinte mindig a bal oldalon áll! Remélem most is! J Szóval fogtam magam, felkeltem és elmentem reggelizni, fogat mosni, beágyaztam és ránéztem az órára… 10 óra volt!!! És az egyik barátnőm apja visz oda minket és hozzánk kb. 11-re érnek ide!!! Villámgyorsan elmentem tusolni, majd felvettem a tegnapelőtt vásárolt original rucimat. Fentre egy fekete spagetti-pántos póló különböző fehér-piros mintákkal. Egy piros több réteges miniszoknya, a rétegek olyanok, hogy az első nagyon rövid és egyre hosszabbak. Imádom a tornacipőket, ezért az került a lábamra. A kiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektettem, de most nem részletezem… Óra: 11. Ok, mindjárt itt lesznek. Addig ellenőriztem, hogy mindent bepakoltam-e a táskámba. De valami mintha hiányzott volna, csak nem jutott eszembe mi… Közben megjöttek a barátnőim és mennem kellett. Elköszöntem anyáéktól és húzás! Beültem a kocsiba és köszöntem nekik. A csapat belőlük állt: Fanny, Adri, Zsuska, Zsani, Zsófi. Összenéztem a többiekkel, és hirtelen elordítottunk magunkat, hogy: IRÁNY A SYMA CSARNOK!!! Annyit beszélgettünk meg álmodoztunk, hogy úgy tűnt mintha alig 10 perc alatt értünk volna oda. De persze nem. Fanny apja otthagyott minket és kikönyörögtük, hogy éjfélre jöjjön, ugyanis Zsani egyik barátnője ismeri Lolát és lehet, hogy be tud minket ,,csempészni” a buliba. Szóval már ott voltunk és már akkor is rengetegen ott voltak, persze szinte csak TH rajongók. Azért közelebb voltunk a bejárathoz, mint azt eleinte képzeltük. Sok más rajongóval ismerkedtünk meg és tök jókat dumcsiztunk, énekeltünk, álmodoztunk és persze sikítoztunk. J Egy idő után az előttünk lévők adogatták hátra a hírt, hogy a TH-soknak késik a gépük, így ők úgyszintén… L De egy idő után hatalmas sikítozás és mikor a hang irányába néztünk, hát nem a Blog27-es rajongók köszöntötték kedvenceiket? De igen! Azthittem lelölöm őket, persze csak képletesen… Unalmunkban már az összes arajáró sztártól kértünk aláírást, még véletlenül egy újságírótól is, aki tök furin nézett ránk utána… Volt egy másfél óra tuti amikor egy akkor sikítást hallotunk, hogy majd megsüketültünk, és a hang egyre csak közeledett, amikor megláttuk az okait! Még hozzá azt a 3 kicsi+1 nagy álmot (legalábbis nekem). Aláírást kértünk és persze, hogy Tom volt az utsó… Na mind1, de rájöttem, hogy a telóm maradt otthon amire egy aláírást akartam tőle kérni! A francba is!-gondoltam magamban. De jó pár képet sikerült vele aláfirkantatnom, hatalmas és örömteli vigyorom közepette, amit -nem fogjátok elhinni (mert én sem hittem)- viszonoztak!!! Jajj örült édes mosolya volt! Aztán már csak 1-2 óra volt amire beengedtek minket. Mivel nem tudtunk előre jutni, egy biztonságőrtől kellett segítséget kérnünk és mikor megmutattuk a jegyünket és előrekisért. Minden fellépés nagyszerű volt és a díjátadások is. És mikor a Tokio Hotel átvette a Popcorn Mikrofon-díját majd elolvadtunk annyira cukik voltak éloben! 100 000-szer helyesebbek, mint a posztereken! És Tom, hát én azt hittem elolvadok tőle! Lehet képzelődtem, de kétszer is találkozott a tekintetünk! Nekem már ez is sok(k)! Majd eljött az idő! Kisó és Kristóf egyenként bemondták a nevüket, majd feljöttek a színpadra és belecsaptak a Schrei-ba! Én majdnem végig csak Tomot figyeltem, annyira jól nézett ki, mint mindig! J Igaz, hogy playback volt, de mindenki oda és vissza volt tőlünk!

FOLYT. KÖV.